Dömötör Zoltán

Rozi néni a faluban egykor hajnalban - közvetlenül a jószágok megetetése után – bekapcsolta a rádiót és meghallgatta, hogy a Pusztavarasdi Lenin Tsz-ben megkezdődött-e az aratás, majd az időjárásra is odafigyelt, mert tudni akarta, mehet-e kapálni, vagy inkább a ház körül kell tüsténkednie.

„Tempora mutantur et nos mutamur in illis” – Változnak az idők, s velük változunk mi is. Ma már nem hír, ha valahol termelés folyik. Nem hír, ha valahol eredményt értek el. Miért is lenne az? A magyar nem egy örvendezős fajta. Jobb lesz nekem attól? – teszi fel a kérdést és várja az „igazi” híreket: Kit öltek meg, hol zuhant le, mi robbant fel, mi a legújabb szaftos botrány. Na és persze a gazdaság… Mennyit emelkedik a benzin ára és mi’ csinál a BUX, meg a forint ma reggel?

 Jobban figyelünk a forint aktuális árfolyamára, mint a családtagjaink születésnapjára. Lázasan számolgatunk minden reggel: gyengült két forintot a svájci frankhoz képest, ez annyi, mint egy újabb ezressel magasabb havi törlesztő részlet, erősödött egy harmincat, ettől meg jobb lesz talán. Osztunk – szorzunk reggelente, de a hónap végére már nem is emlékszünk igazán, mennyit is emelkedett, mennyit is csökkent? Tulajdonképpen önmagunkat ámítjuk. Csökkenhet a jegybanki alapkamat itthon, vagy Svájcban, változhatnak a keresztárfolyamok napról napra, percről percre, a végeredmény ugyanaz. Stabil emelkedő tendencia a hitelek részleteiben, hó végi szembesülés az „apró betűs kiszolgáltatottság” lélekölő valóságával.

 A magyar nem egy örvendezős fajta. Régen csupa vicc volt az életünk. Ha két magyar találkozott, első kérdése nem az volt: Hogy vagy, hanem hogy Hát azt a viccet ismered-e…

 Meghaltak a viccek. Már nincsenek cigány-, zsidó- és skót viccek etnikai felhang nélkül, nincsenek politikai viccek anélkül, hogy valamelyik rokonunk, ismerősünk pártidentitásába gázolva örök haragtól, vagy éppen politikai megtorlástól kelljen rettegnünk. S ha mégis kockáztatjuk, mégis vicceket merünk mesélni, biztosan megkapjuk a következő mondatot: De jó neked, hogy még van kedved viccelni… ettől aztán tényleg elmegy a maradék kedvünk is.

Meghallgatjuk a rádiót, megnézzük a híreket, sok hullával, sok botránnyal valamint rengeteg politikai – és gazdasági elemzéssel. Gondterhelten bólogatunk, szörnyű, ami a világban történik, felháborító, ami a gazdaságban zajlik és elképesztő, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak. Így kezdődik a nap mostanság, és félek, így is fejeződik be.

Csinálhat a forint akármit ma reggel, nem hoz vidámságot Rozi néninek. A magyar nem egy örvendezős fajta. Egyszerűen csak élni akar. Hát talán éppen ez a megoldás! Örüljön, hogy él… az is valami, vagy mégsem?

Mályi, 2010.05.27.