Dömötör Zoltán

Az embereket manapság – oh, mily meglepő – két csoportra osztjuk. Az egyik fele devizahitelt vett fel, és ők ezért a bankokat hibáztatják, a másik csoport nem tett ilyen könnyelmű lépést, így ők pedig a pórul járt devizakárosultak felelőtlenségéről beszélnek.

Meg sem merem említeni, hogy van egy harmadik álláspont is, amit vélhetően nem sokan osztanak, de hát „Audiatur et altera pars!” (hallgattassék meg a másik, sőt jelen esetben inkább a harmadik fél is!), mégiscsak elmondom.

Nézzük csak sorban:

1.    Hogy jutott eszembe egyáltalán, hogy devizahitelt vegyek fel? – Hát csak úgy, hogy ezt a konstrukciót állami segédlettel, PSZÁF-áldással forgalomba hozták, és ha már a piacon volt, legálisan, akkor az ember belegondol: lehet, hogy ez az új konstrukció jobb az eddigieknél, azért akarnak a bankok ilyen módon új ügyfeleket szerezni maguknak?  Hát igen, jobbnak látszott, mint a Forint-hitelek…
2.    Nem féltem, hogy tizenöt év alatt akárhova is elcsatangol a Frank árfolyama a Forintéhoz képest? – De igen, féltem. csakhogy volt Valaki, aki azt duruzsolta a fülembe, hogy egyre közeledik a magyar gazdaság az EU által elvárt szint felé, és pár éven belül mi is belépünk az Euro-zónába!  Euróban kapja mindenki a fizetését, Euróban törleszti a részletét. Logikusnak tűnt, és a pár év, az erősödő gazdaság ígérete mellett eltörpült a tizenöt éves futamidő árnyéka, hiszen az utolsó tíz-tizenkét évben már nem lesz értelme árfolyam-különbözetről beszélni, Euro és Euro között.
3.    Jól van, de akkor miért nem Euro, miért Svájci frank? – Hát igen, azt hittem, és egészen jól hittem, hogy az Euro és a Svájci Frank keresztárfolyama nem fog lényegesen változni. Nos, igazam volt, nem is változott olyan észbontó mértékben! Tudom, ezt gondoltam a Forint vonatkozásában is, de hát ott pedig volt egy Állam, amelyik tudatosan megtévesztett engem és a többi sorstárs állampolgárát, hiszen erős Forintot, Euro-övezethez történő csatlakozást, az Uniós szinthez közelítő, szárnyaló gazdaságot vizionált. Az Euro-övezethez úgy csatlakozhatunk, ha stabil fizetőeszközünk van az Euro-hoz, ezáltal a Svájci Frankhoz képest is. Becsaptak, rútul becsaptak minket.
4.    A bankok csaptak be? – Hát, nem mondom, kicsit ők is, mert huncut módon, CHF-ben számolnak kezelési költséget, akkorára szabják az árfolyamrést, egyoldalúan, amekkorára nem szégyellik, és a Forintéhoz igazítják a kamatot, de ez mind eltörpül amellett, amit a Forint vesszőfutása miatt kellett elszenvednünk.
5.    A Forint rendkívüli gyengülése nem a világgazdasági válság eredménye? – Ha az lenne, ugyanúgy gyengült volna a Dollár, az Euro, a Svájci Frank, a Zloty, stb. Nem ez történt. A magyar fizetőeszköz kimagaslóan rosszul teljesített, külön úton gyengült, dinamikusabban, mint bármi más pénznem.
6.    Ki tehet a Forint óriási gyengüléséről?– A politikusok egymásra mutogatnak, mindenki szerint a másik oldal. Ebben nem tudok, és nem is akarok igazságot tenni. Maga az Úristen is csak a végítélet napján vállalkozik erre, ki vagyok én, hogy Őt felülbíráljam?
7.    Mi köze ennek a devizahitelhez? – A devizahitel árfolyamfüggő, az árfolyam pedig szoros korrelációban van a gazdaság állapotával. Egy átlag magyar állampolgárnak egy lehetősége van arra, hogy ezekről a dolgokról tájékozódjon, meghallgatja állami vezetőit, s a tőlük hallottakat mérlegelve dönt. Jól, vagy rosszul…
8.    Tisztázzuk végre, mi történt, hibázott-e valaki ebben a történetben? – Nézzük csak, én hibáztam, mert a jobb feltételek reményében bedőltem a csábító ígéreteknek. Ez butaság volt, de nem büntetőjogi kategória. A bankok hibáztak, mert túlzott árfolyamréssel, kamattal, és kezelési költségekkel számoltak. Ez mohóság, de még ez sem tartozik a büntetőjog hatálya alá.
9.    Ki hát az igazi felelős? – Csak nem az Állam? Ugyan miért, mit tett velünk? Ehhez legegyszerűbb a Wikipédiát idézni, mert közérthetően írja le, mi is történt a devizakárosultakkal: „  A biztatási kár (más néven az utaló magatartás) a polgári jogban szereplő jogintézmény. Arra az esetre vonatkozik, ahol a károsodás a másokba vetett bizalom folytán, másnak a biztatására következik be. Ha valaki a célzott magatartásával másban valamely tény valósága iránt hitet ébreszt, és a másik e hite alapján kárt szenved, ezért a magatartás tanúsítója helytállni tartozik. ( Bírói Döntések Tára 2001.348) A biztatási kár tehát abból a szándékos magatartásból következik be, hogy az egyik személy a másik jóhiszemű személyt alapos okkal költséges vagy más szempontból kárt eredményező, önhibáján kívüli magatartásra indította.( Bíró Endre: Jogi szótár. 63. old.)”Azt gondolom, elég egyértelmű, hogy miért ugrott bele látszatra felelőtlenül több százezer állampolgár egy ilyen, ma már kétesnek látszó ügyletbe.

És most? Mi legyen? Mi a teendő? Várjuk, hogy segítsen az Állam? Nem! Egyszerűen csak azt várom, várjuk el, hogy hozza helyre a hibáját, ami talán több is, mint hiba, talán még a Polgári Törvénykönyvben is találunk rá megfelelő szót.

Nem segítséget, hanem jogorvoslatot és kártérítést várok, várunk, attól, aki súlyos kárt okozott nekem, nekünk.