Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan lehetnék igazi magyar?

2010.12.22

 Az igazi magyart részben az különbözteti meg a magyartól, hogy naponta többször hangsúlyozza, a határon túli magyar ember is magyar. Itt akadtam meg először. Apám az Őrségből, a Vendvidékről származik, anyám családját a Felvidékről ötven kilós zsákkal telepítették át Miskolcra. Világéletemben szerettem, tiszteltem a szüleimet, s amikor lehetőségem volt, „hazajártam” mindkét területre. Szeretem az ottani embereket és büszke vagyok a származásomra. Azt hiszem, így minden lehetőségem adott, hogy igazi magyar legyek.  Annyi baj azért van velem, hogy bár szívemből így érzek, nem kiabálom nap, mint nap a világba, pedig ahogy látom, az lenne a fontosabb. Sok olyan ismerősöm van, aki még nem járt a kassai Dómban, vagy a Békás-szorosban, de nagyon hangosan képes a világba kiáltani Trianon igazságtalanságát. Hiába szenvedte meg a családom, ha nem döngetem a mellem minden nap, akár többször is, valószínűleg nem vagyok igazi magyar. Itt még van tanulnivalóm, úgy gondolom.

Megpróbálok hát a másik ismérvnek megfelelni. Előnyben részesítem a magyar termékeket a vásárlásaim során. Ezzel semmi gondom nem lehet, hiszen amire rá van írva, hogy magyar termék, az nyilvánvalóan az is, magyar emberek gyártják, termelik, tenyésztik, inkább az ő termékeik fogyjanak, mint a külföldieké, inkább ők gazdagodjanak, mint az idegenek. Egyébként is, jobb íze van a magyar kenyérnek, magyar csirkének, magyar tejnek, mint amit messze földről hoznak, s ki tudja, milyen módon készült, nevelkedett az alapanyag.  Végre, ezt már maradéktalanul teljesítem, s nyugodt lehetek igazi magyarságom felől. Barátaim azonban elbizonytalanítottak. Ha egy termék utolsó előállítási fázisa, például a csomagolás Magyarországon történik, akkor már teljes joggal viseli a megkülönböztető „magyar áru” címkét.  Akkor most honnantól magyar valami? Magyar a vetőmag? Magyar a föld, amelyben megtermett? Magyar ember aratta, őrölte, sütötte? …vagy csak csomagolta?

Egyre jobban elbizonytalanodom, s ezt a folyamatot csak erősíti az, hogy tegnap egy nagyáruházban véletlenül rápillantottam egy raklapnyi akciós tejre. Nem akartam én magyartalanná válni, de a csomagoláson nagy betűkkel virított a Felvidék egy olyan településének neve, ami (szégyellenem kell?) megsimogatta a szívemet. Nagyapámék ott éltek, néhány rokonom még ma is ott gazdálkodik. Anyám fájó szívvel gondol vissza azokra a szép és gondtalan gyermekévekre, amikor azon a vidéken reggelente friss, meleg kenyeret és frissen fejt habzó fehér tejecskét tett elé nagymamám.

Fel is kaptam a nosztalgia jegyében egy doboz ilyen UHT-tejet, mert bár tudom, hogy nem ugyanaz, de mégiscsak egy távoli lelki kötődést idézett fel bennem. Már majdnem betettem a kosárba, amikor belém nyilallt: ez szlovák tej! Elindultam, hogy visszategyem a raklapra.

 – De hát ott magyarok élnek, magyarok gazdálkodnak, köztük a távoli rokonaim is, akkor viszont magyar tejnek kell, hogy legyen, és rajtuk segítek, ha azt választom! – nyugtattam magamat.

Most itt állok tanácstalanul, az üzlet már bezárt, körülöttem szorgoskodnak az árufeltöltők. Azt hiszem, megértik a dilemmámat, mert tapintatosan kikerülnek és a biztonsági őr sem szólt azért, mert kezemben egy doboz tejjel órák óta állok a raklap mellett. Az üzletvezető viszont minden bizonnyal átérzi a probléma súlyát, mert tíz perce, hajnal kettőkor hozott egy csésze illatos, forró kávét. Megiszom, mert magyar ember főzte, magyar ember hozta, és meg is mutatta a csomagolását: ez egy régi magyar márkanév, így egészen biztos, hogy nem hibázhatok. Igazi magyar kávé. Vagy mégsem?

 

Mályi, 2010.12.22.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.