Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brazilbajdzsán

2010.01.20


Azerbajdzsán futsal csapata 9 brazil játékossal felállva legyőzte a magyar csapatot, dicsőséget hozva ez által az azeri népnek. Ennyi a hír.

 

Tegnap Bakuban valószínűleg sok lakásban történhetett meg az alábbi eset.

 

Apa bemegy a szobába: Bozse Moj! Már megkezdődött a meccs? Melyikek vagyunk mi, a brazilok, vagy a magyarok? A brazilok? Jaj, de jó, akkor mi vezetünk! Hiába, az azeri szív csodákra képes! Na, ezt most felírom, mert a fene sem képes ennyi sportot és ennyi vendégjátékost megjegyezni, és a végén még nem fogom tudni, mikor és kire legyek büszke…

 

Valaha a világversenyeket azért hívták életre, hogy egyértelműen kiderüljön, ki a jobb. A nemes versengés százezrek, milliók számára hozott mennyországot, vagy éppen poklot. Volt miért szomorkodni és volt miért búsulni. Mára már globalizálódtunk. A show a lényeg, nem az, hogy ki adja elő.

 

Innen már csak egy lépés, hogy túlnőjük a sport kereteit. Politikusokra, tudósokra, zenészekre éppúgy lehet majd alkudni nem sokára, mint a sportolókra. Szerződtetjük a legjobbakat (ha van rá pénzünk), és máris igaz magyarrá lesznek. Így talán rövidesen eljön az idő, amikor egyszerűen leigazolhatjuk Angela Merkelt, Andrew Lloyd Webbert sőt talán még XVI. Benedek pápát is.

 

Akkor majd a mi magyar büszkeségünk is olyan erős lesz, mint az azeri nemzeté, futsal-válogatottjuk mián, persze, hacsak közben nem igazolják el tőlünk Teller Edét, Szent-Györgyi Albertet, Petzval Józsefet, Kertész Imrét és persze Kodály Zoltánt is. Szép új világ…

 
Nagyanyám mindig azt mondta, ha hírbe hozták valamelyik falubéli fiatalasszonyt: „Nem az a lényeg, kié a csibe, az a fő, hogy az én tyúkom tojta!” Bölcs asszony volt, a maga módján.

 

2010. január 20.

 

                                                                                                                      Dömötör Zoltán

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.